Az LMP úgy tűnik nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket támogatói vártak tőle. Ez húzódik meg Gyurcsány hezitálása és mostani döntése mögött az egyéni, egyébként nem kicsi személyes ambíciókon túl.
Orbán Viktor személyes „sikerének” tudhatja be Gyurcsány pártjának megalakulását. Az SZDSZ egykori szavazótábora, amelyik abban bízott, hogy Gyurcsány bukását követően egy európaibb időszak következik és amelyben egy LMP stílus sikeresebb lehet a teljesen elkorrumpálódott és hitelét vesztett SZDSZ-hez képest, már nem hisz a zöld útban. Orbán történelmi lehetőséget játszott el, amikor ahelyett, hogy demilitarizálta volna a magyar politikát és valódi nemzeti egységkormányt alakított volna, újra úgy érezte, hogy hadvezéri erényeit kell csillogtatnia. A mi Viktorunk olyan mintha keveset engedték volna katonásdit játszani gyerekkorában. Nemzetközi és belpolitikai hadműveleteket indított. A legrosszabbkor. A válság nem enyhült, hanem mélyült, így erősödik a nemzeti radikalizmus és a nagytőke arroganciája. Olaj volt tehát a tűzre Orbán irányválasztása, ami azonban nem áll távol megroggyant személyiségétől. Orbán személyisége másodszor emeli fel Gyurcsányt, nélküle az MSZP sem választotta volna meg soha a langaléta tájfutót. Izgága alkata messze áll az MSZP több évtizedes mutyizós, konfliktuskerülős világától. Lassan valószínűleg visszaáll tehát a régi rend. Fidesz, MSZP, SZDSZ-Gyurcsány párt és Jobbik-MIÉP. Az LMP pedig a történelem süllyesztőjébe kerül. Szolid, vitázós stílusa ebben a pillanatban a hatékonyság minimumát se mutatja. A nagyon nagy kérdés, hogy mi lesz azokkal, akik egy polgári, európai Magyarországban hittek és hisznek, akik annak idején az MDF-t kormányra emelték és a rendszerváltás pártjává tették. Ők jelenleg hallgatnak és várnak, jellemzően gyermekeiket külföldre küldik tanulni és dolgozni, hogy megkíméljék őket az itthon politikának nevezett mocsoktól.
