Az emberiség történelme megírható úgy is, mint folyamatos építkezések és folyamatos rombolások sorozata. Sokszor egyetlen ember élete is elegendő egy ilyen típusú tematizálásra, ha a kortársak számára ez még oly megdöbbentő is.

Orbán Viktor sokat tett a harmadik magyar köztársaság megszületéséért, egy korszerű, európai jogállam megteremtéséért. Az elmúlt egy évben annak lehettünk tanúi, hogy Orbán Viktor hogyan rombolja szét mindazt, amit Orbán Viktor felépített. A második Orbán kabinet első éve nem szólt másról, mint saját hatalma kiterjesztéséről, melynek ára a jogállam szétverése volt. A fülkeforradalom nevében a több mint kétharmados többség felesküdött az alkotmányra, majd mindjárt elkezdte szétzúzni azt. Az új alaptörvénnyel bebetonozta leghűbb embereit 9-12 évre a legfontosabb pozíciókba, elfeledkezvén arról, hogy egy alkotmánynak nem az a feladata, hogy segítse a fennálló hatalmat, hanem éppen ellenkezője: korlátozza azt. Mindez olyan fontos volt Orbán Viktor számára, hogy közben még kormányozni is elfelejtett. A nagy ellátórendszerek reformja, a magyar társadalom és gazdaság Achilles-sarka ügyében eddig egyetlen lépés nem történt. Nem véletlenül jellemzik a közgazdászok elvesztegetett évként, az elmúlt 365 napot. Minderre nem mentség, hogy valószínűleg a volt kommunista nómenklatúra se tett volna másként, sőt………… Hogy mikor tört derékba Orbán Viktor eszmevilága nem tudni. Egyesek szerint 2002-ben, mások szerint már jóval előbb. Tulajdonképpen ma már mindegy is a végeredmény szempontjából. 1994-ben még a szocialistákon röhögtünk, hogy amikor közeledett Horn Gyula, elkezdték böködni egymást, vigyázz jön az öreg és vigyázzba álltak. Most a Fideszeseknél történik ugyanez, vigyázz jön az öreg és vigyázzba állnak. Jellemző, hogy 1994-ben Csintalan Sándor még az MSZP pártigazgatója volt, ma a Fidesz prominense. Van tehát olyan ember, aki mindig tudja, hol lehet éppen vigyázzban állni.

Címkék: MSZP Orbán Magyarország Kormány Belföld Jobboldal

A bejegyzés trackback címe:

https://barsonyszek.blog.hu/api/trackback/id/tr612994013

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2012 Magyarország államformája: Népköztársaság 2011.06.26. 17:46:33

Persze ehhez előbb még alkotmányt kell módosítanunk, de ez nálunk néhány nap alatt lezajlik. Majd benyújt Szijjártó Péter vagy Lázár János esetleg Rogán Antal egy módosító indítványt hétfőn és szerdán már alá is írja Schmitt Pál.Hogy erre miért van szü...

Trackback: A tibetiek álnoksága 2011.06.25. 20:47:05

A Fidesz frakciójának emberi jogi munkacsoportja megdöbbenését fejezi ki a Kínában történtek miatt, s fölszólítja a magyar kormányt, hogy befolyását latba vetve lépjen föl az Európai Unió megfelelő fórumain annak érdekében, hogy Kínában megszűnjön az e...

Trackback: Sötét Sándor-palota 2011.06.18. 17:28:44

p { margin-bottom: 0.21cm; }Ez volt a második csapás. Túl vagyunk június 16-án. Kemény nap lehetett a kormányzó erőknek, ha értik még a folyamatok és a történések jelentősségét. Az első komoly pofon a Sajtószabadság útját március 15-én zsúfolásig telít...

Trackback: Sötét Sándor-palota 2011.06.18. 17:26:10

p { margin-bottom: 0.21cm; }Ez volt a második csapás. Túl vagyunk június 16-án. Kemény nap lehetett a kormányzó erőknek, ha értik még a folyamatok és a történések jelentősségét. Az első komoly pofon a Sajtószabadság útját március 15-én zsúfolásig telít...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ermi71 2011.06.18. 14:11:11

Egy poszt a semmiről.

Várúr 2011.06.18. 14:15:33

Bársonyszék sokat tett azért, hogy a semmit megírja. "Van tehát olyan ember, aki mindig tudja" hogy kell üresen fecsegni.

nem nemsiker_s 2011.06.18. 14:33:38

Most ki is a célpont ? A Csintalan ?

jazz100 2011.06.18. 14:46:11

Ekkora nagy "szakértelemhez" kár pazarolni a pixelt... Marhaságokat bárhol lehet olvasni ahhoz nem kell az Index.

rajaram 2011.06.18. 14:58:34

Nekrológ egy élő emberről

Kivlov 2011.06.18. 15:05:54

ilyen semmitmondó íráskészséggel akár a népszakadtságban is publikál6nál...

100holdas 2011.06.18. 15:13:42

Egyéves. Ha publikálsz, írj helyesen.

Flúgatlan 2011.06.18. 15:15:07

Semmitmondó, elfogult cikk.

Egy példa: "A fülkeforradalom nevében a több mint kétharmados többség felesküdött az alkotmányra, majd mindjárt elkezdte szétzúzni azt. "

Akkor nem lettek volna demokraták, ha nem esküdnek fel az alkotmányra, mondván, hogy az eredendően egy nem szabad állapotban keletkezett alkotmány toldozgatásával készült. A szabályt betartották: most erre kell felesküdni, hát felesküszünk, de a kapott felhatalmazással élve majd megváltoztatjuk. Utóbbi módja tetszhet vagy sem, de az, hogy felesküdtek a régire és megváltoztatták, az nem gazemberség, köpönyegforgatás, hanem a szabályok megtartása.
...
"Nem véletlenül jellemzik a közgazdászok ": kik azok "a" közgazdászok? Minden közgazdász így jellemzi? Az nem igaz. Ja, hogy azok, akire hallgat a szerző! Akkor írja azt: "Kedvenc közgazdászaim szerint, ..."

De nem sorolom tovább. Jó újságíró lettél volna a Szabad Népnél.

Waldi! 2011.06.18. 15:17:46

"Hogy mikor tört derékba Orbán Viktor eszmevilága nem tudni. Egyesek szerint 2002-ben, mások szerint már jóval előbb."

1993-ban mar derekba volt torve az eszmevilaga, ha volt egyaltalan, annyi bizonyos.

we 2011.06.18. 15:19:32

Csak azt nem értem Orbán mit tett a rendszerváltozásért. A szovjetek feladták az országot, az átmenet így is, úgy is megtörtént volna.

Orbán csak meglátta a lehetőséget. Aztán meg rájött hogy a liberalizmus nem nyerő, onnan van keresztény kurzus

El Visco Stello (törölt) 2011.06.18. 15:36:46

"Hogy mikor tört derékba Orbán Viktor eszmevilága nem tudni."
Volt neki?
Az eszmeiség - ha téves, ha nem - kéz a kézben jár a jellemmel. Ha nincs jellem, nincs eszmeiség.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.18. 15:38:44

@Waldi!: Bocs, most láttam, hogy már írtad. Akkor csatlakozom az előttem szólóhoz.

bandigyerek 2011.06.18. 15:40:43

na ez itt most hogy, vagy mi??

csabakirályfi 2011.06.18. 15:58:52

"Jellemző, hogy 1994-ben Csintalan Sándor még az MSZP pártigazgatója volt, ma a Fidesz prominense.Jellemző, hogy 1994-ben Csintalan Sándor még az MSZP pártigazgatója volt, ma a Fidesz prominense."

Ez a jellemző? Szerintem sokkal jellemzőbb az a karrier, ami a Bibó kollégiumból indult a liberális Fideszen keresztül a mélymagyarkereszténypolgári feltámadásig. Mindig a hatalom felé. Csintalan ehhez mérten egy szende kiscserkész.

laci_52 2011.06.18. 16:14:52

@csabakirályfi: Vannak itt még gusztustalanabb köpönyegforgatók is. Elnökünk például: volt olimpikonként, olimpiai bizottsági tagként részese volt a sportolók visszaléptetésének a '84-es olimpiáról, majd a rendszerváltás után a másik oldalon tűnt fel. Meg is kapta a jutalmát érte...

wanekus 2011.06.18. 16:16:52

csabakirályfinak igaza van. Csintalan hűen a nevéhez egy kis szemét, de a bonszájdúcse egy nemzetáruló sötét gazember, aki azóta mióta egy-két milliót sikkasztott a pártkasszából a faternak bányára egy hazusságspirálba került és ez az örvény a legsötétebb mélységekbe rántotta. Akár szórakoztató is lehetne végignézni ezt a "magyar" királydrámát a púposlelkű alcsuti III. Richard-ról, de sajnos mi álljuk a számlát.

M_R 2011.06.18. 16:24:30

Idióta ország idióta Kedves Vezetője...

somogg (törölt) 2011.06.18. 16:34:45

szet vannak ezek esve, a szavazoik meg konzervativoknak hiszik magukat mikozben a kadarra all nekik. mindenki hulye a jobboldalon

bebe tv 2011.06.18. 16:41:20

@Flúgatlan: Valószínűleg 1989-ben te még a háromkerekű triciklidet lökdösted. Sokat mond az, hogy a Rózsadombi villa kollégisták mentora az a Stumpf István volt, akinek az apósa Horváth István a Kádár kormány belügyminisztere volt. Magyarán az egész bagázs pártkáder gyerek volt, akikbe a Stumpfnak tovább kellett mélyíteni a szocialista öntudatot. Ez a szocialista öntudat most önmagáért beszél, hiszen Orbán minden egyes kinyilatkozása és tette törzsgyökeres komcsi megoldás. Ami pedig az 1989-es Nagy Imre temetésén elhangzott beszédét illeti, nem volt abban akkor már semmi rizikó, hiszen Gorbacsov már úgy ahogy eldöntötte, hogy hamarosan kivonul hazánkból.
Mivel az 1990-es választásokon úgy a jobb mint a bal oldal már eleve foglalt volt, hát átnyergelt a liberális vonalra. Az MDF és KDMP 1994-es várható bukása után azon nyomban átment a jobboldali és keresztény
irányba. Miért? Mert megsúgták neki, hogy a liberális vonalon a meghatározó párt az akkor az szdsz volt.
Ha netán nyerni lehetne majd a mao ce tung eszmékkel, hát megnyugtatlak Orbán lesz az első aki átmegy arra az oldalra is. Van erre egy régi meghatározás: politikai prostituált.

kanoc 2011.06.18. 16:42:04

@Flúgatlan: Jó hosszú nyelved van, és jó érdes lehet. A csuti gnóm biztos értékeli. :))

wanekus 2011.06.18. 17:08:39

@mirrmurrkandúr: Morcos vagy mirrmurr. Berendeltek szombaton is dolgozni? Ütni kell a "ballibeket", meg mindenkit aki nem veszi be a kormányzati süketelést? Rossz hírem van cicamica, mert úgy néz ki egyre több dolgotok lesz ;-)

Káposztakukac 2011.06.18. 17:09:37

azért furcsa, hogy ezt a mini-hitlert és bagázsát a magyarok 2/3-a megválasztotta, most meg mindenki sír.

hozzáfűzöm: nekem eszem ágában sem állt II. Viktorra pazarolni szavazatomat.

igényes 2011.06.18. 17:14:52

A TeK akikben bízni lehet.

Nekem az tetszik, hogy a TeK versenyzett, ki a nagyob bohóc. Thaiföld egyetlen médiuma nem hozta le a sikeres TeK akciót. Mi sem láthattunk látványos videófelvételeket, csak egyetlen ilyen volt, amikor Hajdú tábornok. (Orbán hajdúja volt a parádés autón korábban) bátran, bohócsapkában a Zách utcai objektumában fogadta a családot. Miért is ment volna ki a repülötérre, ha már ilyen fontosak, hogy muszáj volt őket meghívni a titkos bázisra. Mondjuk én kimentem volna a reptérre, ha nem is a szélhámos miatt, inkább a társaim fogadására, hátha hoztak egy üveg italt, ha már kiküldöm öket Thaiföldre. Lényeg senki nem volt fáradt, és nagyon ügyesek voltak a Tek alkalmazottai a sok túsztárgyaló, pszichológus egymás szavába vágva győzködték az emberrablókat, akikről viszont nem tudjuk hányan voltak. Nagy szerencse, hogy magyarul anyanyelvi szinten beszélő túszejtőkkel volt dolguk. Az FBI-os csak nézett mennyire tudnak magyarul a mieink,
A túszejtők nagyon megijedtek, és elengedték a túszt, aki már egyébként kibaszottul unta az egészet. A túszejtők Magyarországon nem találtak elrablásra alkalmas embert, mert Orbánt nagyon őrzik, a már kirabolt 3 000 000 Mnyp tagot nem érdemes, a nyugdíjasokat szintén nem érdemes, a tanárokról, orvosokról, rendőrökről, tűzoltókról, közalkalmazattoról beszélni sem érdemes.

fidesz = házmesterek pártja 2011.06.18. 17:30:46

"Hogy mikor tört derékba Orbán Viktor eszmevilága nem tudni."
Abban a pillanatban, amikor megszületett.

Nervus 2011.06.18. 17:45:00

Basszus, nem akarok trollkodni, DE OLVASHATATLAN. Változtassatok hátteret légyszi, mert ez kimarja a szemem. (A füzetlapra gondoltam)

reccs 2011.06.18. 17:47:44

Mennyi kis ezerötszáz forintos fideszfiú.

Táskás Tóni 2011.06.18. 17:57:19

Miért pont Csintalan? Smitt, Pozsgai, Martonyi, Pintér, Matolcsi és a többi jó besúgó és mszmp tag sokkal közelebb került a tűzhöz, vagyis orbánhoz, mint ez a szerencsétlen paqprikajancsi.
Tévedések elkerülése végett , a fent említett személyek már a szociknál is besúgók voltak.

regress 2011.06.18. 18:23:37

@Táskás Tóni: besegítenék nekik,hogy még közelebb kerüljenek a tűzhöz,beszari viktorral az élen

Mr. Waszabi 2011.06.18. 18:59:14

Nem emlékszem rá, hogy Horn idején faragtak volna a jogainkon. Hogy a gazdaság és az életszínvonal szar, azt meg lehet szokni, ha szabad az ember. De ha már az ügyészég írja meg azt a törvényjavaslatot, amely a saját kezébe ad korlátlan hatalmat, még a bírók felett is, akkor ott nincs szabadság.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.06.18. 19:04:06

Majd a kovetkezo fulkeforradalom elsopri a jelenlegi vezetest.

Jakab Andor 2011.06.18. 19:04:21

És íme egy 60 évvel ezelőtt íródott történet, ami akár a fülkeforradalom előkészítése is lehetett volna:

jakabandor.blog.hu/2011/06/18/mandarru_1

1951-ben már borítékolva volt, hogy ez fog történni, ami történik is.

Mr. Waszabi 2011.06.18. 19:05:28

@al kotmány aláiro álamfö: nem "szeme világa" akart az lenni eredetileg? Merthogy az illető kurvára benézte az irányt...

Leonard Zelig 2011.06.18. 19:11:30

Jópofa ez a háttér, de csak ha nem érdekelnek a hsz-ek. Engem érdekelnének, de nincs kedvem megvakulni.

Mr. Waszabi 2011.06.18. 19:12:44

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: kurva nehéz lesz műanyag wc-fülkékbe öltözve forradalmat csinálni októberben, de menni fog. Kipróbáltam, nehéz benne a mozgás, viszont állja a gumibotot és -lövedéket, könnygázt. És közben szarhatunk is az egészre:) Gondold el...1000 wc-fülke mire lehet képes...:)

Mr. Waszabi 2011.06.18. 19:19:33

@wanekus: ők ugyan nem. Mit gondolsz miért kellett felszerelni, megerősíteni a TEK-et? Ez a 3. diktatúra Munkásőrsége. Mondjuk én se bíznék a rendőreimben, hogy megvédenek október 23-án, ha átbasztam őket...logikus.

tlvajferi 2011.06.18. 19:22:23

nincs már soká a váltás!
:-)))))))))))))))))))))))

Mr. Waszabi 2011.06.18. 19:27:38

@Flúgatlan: kicsit elvesztél már a kormánypropagandában. Nem mi, emberek vagyunk a szabályokért, hanem azok vannak értünk. Mintha időutazás után rossz helyen/időben értem volna földet. Ez itt nem Európa a 21. században? Csak azért kérdezem, mert Mao/Rákosi hangját hallom Orbán szájából...
Prókátornak akkor higgy, ha ló legel a sírján.

Celtic 2011.06.18. 20:01:06

@Waldi!: +1. Dobbenet volt egy interjuban, mikor azt nyilatkozta, "Magyarorszagon egyetlen liberalias part van, az SZDSZ nem az", ra fel evre meg hirtelen melynemzeti kereszteny lett a Fidesz.
Pedig '94-ben rajuk akartam szavazni :(

blacklord 2011.06.18. 20:44:46

"Minderre nem mentség, hogy valószínűleg a volt kommunista nómenklatúra se tett volna másként, sőt…"

Mindamellett, hogy elképesztően irritálónak tartottam akkoriban, hogy mindenre a "szakértő" szó volt a megoldás, azért azt is látni kell, hogy Hornék a 2/3-uk ellenére ehhez még csak közelítő otrombaságot se kíséreltek meg (ostoba csókosok a legfontosabb közjogi méltóságok helyén, visszamenőleges törvénykezés, AB és MNB csesztetése). És ez az, ami igazán kétségbeejtő Viktorral kapcsolatban. Pontosan tudja, hogy azokban az országokban, ahol jó élni, erős demokrácia van, de ő tényleg szándékosan nyesegeti vissza határozottan most a gyenguska itthonit, csak azért, mert ettől távlati politikai előnyt remél. Szerintem ez hatalmas öngól, ugyanakkor az országot még egy évtizeddel visszaveti a fejlődésben (leginkább a társadalmi felfogás terén - átyuská, államcska, és tsa).

blacklord 2011.06.18. 20:47:06

Amúgy meg ha már irritáló politikusoknál tartunk: kéne egy olyan mozgalmat indítani, hogy mindenki dobjon be egy ezrest, aki nem akarja többet Szíjjártó Petyát nyilatkozni hallani. Ha elég suska összejön, kapja meg, húzzon el a vérbe és soha többet ne lássuk! Elég baj az, amit Viktorék csinálnak, de ez a majomszerű, végletesen arrogáns hazugságmantrázás elviselhetetlen.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.06.18. 20:55:12

@Nervus: Ja! Vagy legalább a betűméreten/típuson!
süti beállítások módosítása