Állam az államban

 2013.09.12. 12:30

Budapest Magyarország fővárosa. De egyben Budapest egy önálló állam is, amely saját szabályait rákényszeríti a környezetére, miközben olyan lehetőségeket kínál, amelyek a máshol élőknek nem adathatnak meg.

Pedig anno, a középkori Magyarországon még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy mindennél nagyobb hatalommal rendelkező város egyeduralkodó legyen az ország lakói életének majd’ minden területén. Ma ugyanis nincs olyan magyar állampolgár (legyen akár egy a jelenlegi országhatárainkon túl élő kettős állampolgár) akiknek ne kellene legalább egyszer életében meglátogatnia székesfővárosunkat valamilyen nagyon fontos teendő miatt. „Szóltak Pestről..” – és ekkor a vidék szolga módjára köteles végrehajtani a beérkezett utasításokat. Akkor is, ha azok teljesen hibásak, mert a pénzügyi és ideológiai függést sehogy sem tudják legyőzni.

Ugyan a jelenlegi kormányzat próbált ezen a függősógén valamelyest enyhíteni a járások és a kormányhivatalok bevezetésével, illetve átszervezésével, de érzésem szerint inkább tovább komplikálta a „Ki az illetékes?” kérdéskört, minthogy egyszerűsítette volna. Az üresen kongó önkormányzati kasszák nem adnak lehetőséget egy önálló döntésre sem, a régiós-megyei-járási rendszer pedig átláthatatlan sokak számára. Így a felmerült problémákra ismét persze Budapesté lesz a döntő szó. Cseberből vederbe..

Maga az államalapító Szent István királyunk sem egy városban székelt, udvara vándorolt az ország különböző nemesi várai között. A török hódoltság alatt pedig nem is tartozott az országhoz Buda vára, amely csak a Monarchia éveiben vált egy igazi nagyváros díszhelyévé. És bár a XXI. században sokak véleménye szerint drasztikusan csökkentek a távolságok a világban, itthon inkább csak a tér szűkült. Minden út Budapestre vezet!

Abba a fővárosba, amely rengeteg tekintetben különbözik az ország többi részétől: Baloldali kötődésű fővárosi kontra jobboldali értékeket valló vidéki; Liberális nyitottság kontra a hagyományok tisztelete; jelentős eltérés a bérekben; erős szociális háló kontra lyukacsos szociális háló – csak néhány tipizált példa. Ezért is érezheti úgy a magyar vidék lakossága, hogy őket nem értik meg „ott fent, Pesten”. A pestiek pedig jó formán nem is ismerik a vidéket. „A hajdúság ugye Sopron mellett van?” – talán még nem tartunk itt, de az biztos, hogy sok városi értelmiségi számára egyenes sokkoló lenne megismerkedni a magyar vidék valóságával. Számukra Budapest határában véget ér a világ. Magyarország Budapest külvárosa.

Címkék: Budapest Haza Belföld Vidék

A bejegyzés trackback címe:

https://barsonyszek.blog.hu/api/trackback/id/tr995484036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása