A rendszerváltás óta a magyar politikát egyfajta átideologizáltság jellemezte. 1990-től az választásra jogosultak nagy része homogénnek kezelte az akkor újonnan létrejött (illetve az újjáalakult történelmi) pártokat, így minden párt igyekezett különbözőségét hangsúlyozni a többitől. Emellett azonban minden politikai erő középre pozicionálta magát, és úgy is viselkedett. Az akkori pluralizmusban is alapvetően a demokratikus értékek megjelenítése dominált a pártok programjában, sőt még a azok önmeghatározásában is (Fiatal Demokraták Szövetsége, Szabad Demokraták Szövetsége, Magyar Demokrata Fórum, Keresztény Demokrata Néppárt). Az akkor „tanuló demokráciában” a demokratikus verseny szerves részeként is zajlottak heves politikai csatározások. Ám még ezekben a csatározásokban amellett, hogy betartották az alapvető normákat, a pártok egy jobb-bal skálán, elsősorban a centrum felé közeledtek, köszönhetően a szavazók normál preferencia eloszlásának. Anthony Downs, a demokrácia gazdasági elméletének teoretikusa nyomán tudjuk: bárki is nyeri ilyenkor a választást, az egyfajta konszenzust eredményez. Ezt egy harang alakú görbével lehetne legjobban jellemezni. Ha azonban a politikai közép, a centrum kiürül és a szavazói preferenciák eloszlása U alakú, akkor a pártok is a szélekre, szélsőbal és szélsőjobboldali pozíciók felé manővereznek. Ez utóbbi szituáció gyakorlatilag polgárháborús helyzetet eredményez. Ebben az esetben ugyanis a pártok között mindennemű konszenzus gyakorlatilag lehetetlenné válik, és megjelenik a „Mi és Ők” politizálás, mely abban nyilvánul meg, hogy a pártok a politikai versenyben még egymás létjogosultságát is kétségbe vonják. Gyakorlatilag ez a helyzet alakult ki itthon 2013-ra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem egyik napról a másikra jött létre, hanem a rendszerváltás óta tartó hosszú folyamat eredménye, mely még nem tetőzött. Ebben a pártoknak, a médiának, de a választópolgároknak is hatalmas (volt) a felelőssége. Ezt a felelősséget szeretném bemutatni írásom következő részében, melyben konkrét példákat fogok hozni arra, hogyan távolodtak el a pártok a centrumtól és pozicionálták magukat a szélekre, melynek egyenes következménye a mai feszült, sárdobálós, mindent fekete-fehérnek láttatni akaró politikai légkör.
