Sokan voltunk igen szomorúak a Malév csődjekor. Még akkor is, ha igazából már nem volt a miénk az orosz kézbe került magyar „nemzeti légitársaság”.

Az EU 2012-es döntése, miszerint a magyar állam nem mentheti meg sokadszorra a MALÉV-et, akkor is valamiféle sokként ért bennünket. Mivel így az 1946-ban alapított – és így ilyen szempontból talán nem is olyan nemzeti – magyar légitársaság végleg tönkrement, s mind ha nem is lett volna, megszűnt létezni.

Rögtön felröppentek a hírek a megoldás egyéb lehetőségeiről, majd jöttek az új magyar légitársaságokkal kapcsolatos ötletek, cikkek.

Míg nem 2013 júliusában már a „Sólyom” új nemzeti légitársaság bejegyzéséről lehetett olvasni a sajtóban. És azóta Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways vezérigazgatója egyre több részlettel, információval próbálja a figyelmet az új vállalkozásra összpontosítani.

Solyom_Airbus_A_320_design-1_600.jpg

Újra és újra felröppenek kritikus hangok a projekt komolytalanságát és nehézségeit hangsúlyozva. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, az állítólagos dubai befektetők tényleg léteznek. És valamennyi pénzük is lehet, hiszen azóta már állásokat hirdettek, bejelentették első körben hat repülő beszerzését, és néhány napja jelentek meg fotók a sajtóban, melyeken egy HA-SHC lajstromjelű Boeing 737-500-as repülőgép átfestését láthatjuk a dél-angliai Bournemouth repülőterének hangárjában... Amely azóta már le is szállt a Liszt Ferenc Repülőtéren.

Tehát van egy külföldi befektetői kör – mely majd kisebbségi tulajdonos lesz a magyarok mellett – melynek majd kompenzálnia kell azt a tényt is, amely – ugye az eladósodáson és a gondatlan tulajdonosi és vezetői hibákon kívül – végül a MALÉV végét jelentette: a Sólyom sem kaphat állami támogatást. Így a mindenkori magyar kormány maximum az állami utak, hivatalos látogatások egy irányba való csoportosításával segíthet némileg…

Az utóbbi hetek izgalmait fokozta még az üggyel kapcsolatban egy nagyon érdekes sajtónyilatkozat. (Egyébként ezt elolvasva lettem biztos abban, hogy Sólyom Hungarian Airways gépei a közeljövőben repülni fognak.)

2013. augusztus 8-án – kissé rendhagyó módon – a Wizz Air „fapados” légitársaság adott ki közleményt, melyben többek között arról értekeznek, hogy szerintük „a Sólyom fel sem száll, vagy hamar csődbe megy” majd…

Szerintük a Sólyom nem elég tőkeerős, illetve hangsúlyozzák, hogy a régi gépek nem gazdaságosak, illetve veszélyesek stb. stb… Egyébként már azért sem értem ezt a támadást, hiszen a két társaság nem éppen azonos kategóriákban kíván versenyezni, tehát nem ugyanazt az utazóközönséget nézték ki maguknak…

sólyom_600.jpg

Mindegy. Meglátjuk. Itt jegyezném meg, hogy teljesen új gépek vásárlásról is szó van, erről is lehetett olvasni.

Én mindenesetre ezer okból örülnék, ha lenne újra egy olyan Magyarországon bejegyzett és működő légitársaság, melyet büszkén nevezhetünk majd magyar „nemzeti légitársaságnak”.

A „Sólyom”, vagyis  a Sólyom Hungarian Airways pedig egyelőre nem is hangzik olyan rosszul…

 

Címkék: Magyarország EU Kormány Gazdaság Belföld Közlekedés

A bejegyzés trackback címe:

https://barsonyszek.blog.hu/api/trackback/id/tr325462411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gera 2013.08.22. 11:14:33

Ott a Wizz-Air, legyél büszke arra, ha már mindenképp szükséged van ilyesmire :)

nemsirunk 2013.08.22. 11:24:48

Sosem értettem, hogy miért büszke valaki egy olyan dologra, aminek létrehozásához, működtetéséhez a világon semmi köze, abban nem vett részt, semmiféle érdeme nincs benne? Pláne egy cég esetén a mai világban, amikor nem is lehet egyértelműen megmondani, hogy mitől magyar. A Wizz mitől magyar cég?

anaman 2013.08.22. 11:27:42

@Gera: viccelsz? már miért legyen egy magyar ember büszke arra a magyarokat 06-90-es ügyfélszolgálattal büntető, magyar szakembereket nem, illetve csak nagy duzzogva, egy korrupt belterjes gittegylet tagjai közül válogatva alkalmazó, sátorból üzemelő, a nemzeti légitársaságunk torkát átvágó, egyéb sötét alakok mellett egy magyar származású fogkrémmenedzser által a Malév tönkretétele árán összetákolt, színvonaltalan lengyel ultrafapados légitársaságra, amely messziről bűzlő tulajdonosi szerkezetével kapcsolatban az Európai Bizottság is vizsgálati eljárást indított? Hm?

csárli hárper 2013.08.22. 11:29:26

a "nemzeti" is elcsépelt, lejáratódott mint a "polgári"...

Gera 2013.08.22. 11:36:30

@anaman: Hát mert a posztolónak erre van lelki igénye, magyar légitársaságra. Ez a Sólyom egyelőre egy vicc, úgyhogy, marad a Wizz Air. Lehet örvendezni a sok szép magyar lajstromjelű repülőgépnek, meg minden. Most komolyan, ebből a Sólyomból jelenleg csak rosszabb néz ki a Wizz Airnél és semmivel nem magyarabb, nem tudom, minek ez a nagy lelkesedés.

ursus artos 2013.08.22. 11:37:59

@csárli hárper: sem elcsépelve, sem lejáratva nincs, de szó se róla, hogy gőzerővel dolgoztok rajta...

Pamuk 2013.08.22. 11:42:15

Figyu....

Hogyan mondjam érthetően?
NINCSENEK MÁR NEMZETI LÉGITÁRSASÁGOK, érted? Ahogyan nincsenek már nemzeti cégek sem.

Ébrszető, csipákat kitörölni!

Tapmancs 2013.08.22. 11:54:24

Nem ez a lényeg, hanem hogy mitkeresoszkópéterawizerben.

sárkányfő 2013.08.22. 12:08:15

Pont van egy indexes összefoglaló a cégről, azt írják elég amatőrnek tűnik:
index.hu/gazdasag/2013/08/22/solyom_szajbarago/

Mellesleg arab tőkéből, arab tulajdonosokkal miért is "nemzeti" a cég? Ilyen alapon a Tesco is magyar meg az Apple is.

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2013.08.22. 12:13:56

"melyet büszkén nevezhetünk majd magyar „nemzeti légitársaságnak"

Bementem reggel a közértbe, pénztárnál mondom: Nemzeti.
Erre néznek rám furcsán és kérik a pénzt.
Bemegyek a melóhelyre, azt mondja a főnök, rendeljek árút. Oké, felhívom a partnert, mondja ez ennyi és ennyi pénz lesz, mondom neki is: Nemzeti. Csönd a vonal végén, aztán megismétli, hogy mennyit utaljunk, mondom már kissé megtörve, hogy oké. Hazafele félve gurultam be a benzinkútra, és halkan rebegtem a pénztárnál reménykedve: Neeeemzetiiiii. De nem. Ott is fizetnem kellett.
Most itthon ülök és sírok.

Sun9us 2013.08.22. 12:17:43

Ezt a hű hó-t én sem értem. Pár fószer összeáll, hogy béreljenek pár gépet, hogy embereket szállítsanak velük különböző helyekre, és lehetőleg profitot termeljenek. Ehhez kinek, mi köze van? Mi köze van a MALÉV-hoz? Talán az az egy érdekes benne, hogy hozzánk vannak bejelentve, pedig mindenki tudja, hogy Magyarország, nem egy adóparadicsom.

Up yours 2013.08.22. 12:28:21

Kormánygép lesz ez.

Ezért nem érdekli őket, hogy még hónapokig nem repül menetrend szerint a gép ("chartereznek").

Ezért nincs kósza fingja senkinek, miként lehet pl. jegyet venni. Ezért nem sürgős a megállapodás az utazási irodákkal.

Ezért fontosabb, hogy a lízingdíj alacsony legyen, mint hogy az üzemeltetési költségek legyenek alacsonyak, mert nem fog sokat repülni. Ezért nem új a madár.

Ezért nem érdekes, hogy az utazóközönség 70%-a nem tudja kimondani a nevét.

Kormánygép lesz ez.

biododírium 2013.08.22. 12:29:06

Gazdaságilag totál esélytelen a mai "repkedős" piacon, de csinálják csak, amíg az állam nem száll be a dologba. Másrészt nem értem, hogy egyesek miért nem tudnak szimplán Magyarnak lenni, "magyarra" festett gépek nélkül. Már a névválasztás is egy világégés, mivel még az egzotikus országok is értelmezhetően kiejthető, (jellemzően angol) nevet használnak (lásd a világ összes légitársasága), de nekünk Szólium kell. Agyatlan barmok. Hahó, ha angol nevet választanak, attól még nem lesz vmi kevésbé Magyar, ahogy a többi nemzet sem veszt semmit emiatt, csak ezt egy turbómagyar sosem lenne képes felfogni.

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2013.08.22. 12:29:26

Részletkérdés, de a vezírgép még aznap elhagyta az országot (sem saját Sólyom járatszáma, sem hívójelen nem volt amúgy) és azóta sem jött vissza, tehát túl vagyunk egy gépbemutatón, de légitársaság továbbra sincs. Az is részletkérdés, hogy nemzetközi szakfórumon írogató slot felelős ember szerint tőle még senki nem kért AMS slotot, de úgy tudja több más beharangozott várossal ugyanez a helyzet...

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.08.22. 12:37:22

@biododírium: reméljük, a magadfajta européerek, anglománok, usabuzik még a gyerekeinek is angolos nevet ad.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.08.22. 12:39:03

@Up yours: erre valami TÉNYSZERŰ adatot hoznál? Én is elkezdhetem hajtogatni, hogy a Bajnai kapja a Pénzhatalomtól. A Bajnai kapja a Pénzhatalomtól. A Bajnai kapja a Pénzhatalomtól.

De ettől még se ez, se amit te mondasz, nem válik ténnyé. Fikció. 1:1

Up yours 2013.08.22. 12:41:59

@... zöld levelecske, ...: Szerintem sehol nem írtam, hogy ezek tények. Szigorúan a magánvéleményemet tükrözi, és őszintén szólva mással nem tudom magyarázni azt a fokát az üzleti dilettantizmusnak, ami körülveszi ezt a gittegyletet. Na jó, egy magyarázatom még van, de az még ennél is kevésbé jóindulatú.

sparklie (törölt) 2013.08.22. 12:50:19

Nekem sem lesz hirtelen erekciom es az a keves magyar ver, ami az ereimben van (a tobbseg idegenszivu ver) sem forr fel attol, hogy lesz "nemzeti" vagy "magyar" legitarsasag.
Mar a MALEV-ot is reges regen be kellett volna csukni a picsaba es kirugdosni minden alkalmazottat, nem pedig onteni bele a milliardokat, hogy par szaz ember jol keressen, kivenhedt sztyuviknak meglegyen a magyarorszagi viszonylatban luxus fizetes meg az ingyen repjegy a nyaralashoz. Meg persze a menedzsment is az agonia elhuzasaban volt erdekelt, hogy meg lehessen kotni par elonytelen szerzodest, szorni a penzt, fizettetni maguknak a luxus fizeteseket.
A MALEV azert nem egy vizmu, tavho vagy tomegkozlekedesi tarsasag volt, aminek a hianyat hamar megerzik az emberek. En ha csak tehettem mas tarsasaggal utaztam. A Solyom sem lesz elonyben nalam azert, mert nemzeti szinure fossak a vezersikot.

Az en preferenciaim egy legitarsasaggal szemben: legyen versenykepes arban a repjegy, ne zuhanjunk le, ne kessunk, ne legyenek parasztok a szemelyzetben, legyen eheto a kaja, ne a vilag vegen levo repteren tegyen le a repulogep, hogy meg szaz kilometert kelljen taxizni, buszozni a celpontomhoz es vegul, ne legyen benne adofizetok penze... magyarul konkretan csak a repjegyem araba keruljon az utazas, ne az adoforintjaimba.
Ennyi.
Ha ezt egy kinai vagy vietnami ceg teljesiti, akkor orommel utazok veluk.

A Solyom annyira lesz magyar, mint a McDonald's vagy a Skoda.

biododírium 2013.08.22. 12:50:37

@... zöld levelecske, ...: egyik sem vagyok hülyegyerek, ne égesd itt magad.

lavór 2013.08.22. 12:53:12

Na de mit keresne a "nemzeti" jelző a légitársaságnál. Már a Nemzeti Tüdőrák Boltoknál sem érthető.
Amúgy az elődje veszteséges volt, nagy valószínűséggel ez is az lesz.
Így lehet majd ezt is Nemzeti Pénztemetőnek,
vagy egyszerűen Nemzeti Csődtömegnek nevezni. Büszkeséggel tölti majd el bensőnket.

jet set 2013.08.22. 13:02:46

"Én mindenesetre ezer okból örülnék, ha lenne újra egy olyan Magyarországon bejegyzett és működő légitársaság, melyet büszkén nevezhetünk majd magyar „nemzeti légitársaságnak”."

Egy pár okot sorolj már fel.

bulista 2013.08.22. 13:14:14

@Up yours: Csak sajnos nem elég nagyok ahhoz ezek a jó öreg 737-500-asok, hogy az egész kurmány felférjen rá az összes fő-. al-, helyettes és címzetes álomtitkárával, miniszterelnöki meghízottjával. Mert ez esetben már csak néhány ejtőernyőről kéne gondoskodni a személyzet számára...

Kakimaki0123456789 2013.08.22. 13:15:23

Az hogy "nemzeti" a nemzeti trafikboltok ota szitokszo Magyarorszagon, es ezt tudjatokkinek kell koszonni.

Kakimaki0123456789 2013.08.22. 13:24:00

Tulajsonkeppen ki irja ezt a blogot?

mrperfect 2013.08.22. 13:34:13

végülis tényleg mitől ""nemzeti" ez a cég? Azért mert rá van írva és piros fehér zöldre van festve?

különvélemény 2013.08.22. 13:46:52

"HA-SHC lajstromjelű Boeing 737-500-as repülőgép átfestését láthatjuk a dél-angliai Bournemouth repülőterének hangárjában... Amely azóta már le is szállt a Liszt Ferenc Repülőtéren."

A HA-SHA szállt le. ;)

Link elek 2013.08.22. 13:55:54

Legyen Nemzeti Urrepuloter!

kiwirágós kivirradtig 2013.08.22. 14:03:54

"már nem volt a miénk az orosz kézbe került magyar „nemzeti légitársaság”"

Nem ártana tájékozódni, és nem faszságokat írni, mint ahogy most sikerült.
2010-től ugyanis ismét a magyar állam többségi tulajdonában volt a Malév.

Egyébként festést pl. az ACE hangárjaiban is végeznek Ferihegyen, nem tudom, ha ennyire nemzeti akar lenni a cég, miért nem Magyarországon festette a gépeit, magyaroknak adva ezzel munkát (és valószínűleg olcsóbbak is, mint a világ egyik legdrágább országának számító Anglia).

Ráadásul mivel már volt ilyen altípus (B-737 NG) az országban, és az a HA-LOx típusú lajstromjelet kapott, nem értem, miért HA-SHx ezeknek a lajstromjele, pláne úgy, hogy elméletileg a sugárhajtású utasszállító gépeknek HA-Lxx típusú lajstromjelet kellene kapniuk (ahogy a sportgépeknek HA-Sxx, a légcsavaros gépeknek HA-Mxx stb.).
Legalábbis pár éve még létezett ilyen előírás.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.22. 14:05:39

@sárkányfő:

Nemzeti az a légitársaság, melynek az állam ezt a nevet adta, angolul flag carrier. Semmi köze ahhoz, hogy ki a tulajdonos. Az osztrák nemzeti légitársaságban pl. 0 % osztrák tulajdon van.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.22. 14:05:43

(Bár lehet, hogy a B-737-500 még nem is NG alváltozat, akkor meg HA-LEx típusú lajstromjel járna neki.)

kiwirágós kivirradtig 2013.08.22. 14:08:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ezért nem is nemzeti légitársaság egyik sem.
Zászlós légitársaságnak nevezik az ilyet magyarul (a kifejezés már a szocializmusban is létezett, bár szocialista országokon belül nem nagyon volt értelme).

Az USA-ban ilyen volt pl. a Pan Am, amíg létezett, de simán kiröhögték volna, aki nemzeti légitársaságnak nevezi. Ahogy téged is az osztrákok, ha az Austrian nemzetinek neveznéd.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.22. 14:11:15

@különvélemény:
A mondat igazából nem is azt jelenti, hogy az SHC szállt le Budapesten, hanem azt, hogy a dél-angliai Bournemouth repülőterének hangárja.

Ebből is látszik, milyen kár, hogy minden magyarul fogalmazni nem tudó hülye is nekiáll blogot írni.

Tapmancs 2013.08.22. 14:29:35

@kiwirágós kivirradtig: tudtommal csak a -600 -700 -800 -900-as verzók NG-k.

Elijah_Baley 2013.08.22. 14:31:28

az első képre aszondanám,elég amatőr fotosopp, de másodikra simán kivertem.

Te tudod?! 2013.08.22. 14:34:30

Magyarul fognak beszélni a pilóták a toronnyal?

kiwirágós kivirradtig 2013.08.22. 15:04:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
De bizony, ezt így mondják.
Elég sokat foglalkoztam a repüléssel is meg a magyar nyelvvel is.

Veled ellentétben.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.22. 15:07:46

@Te tudod?!:
A magyar toronnyal szoktak.

@Tapmancs:
Igen, azért is javítottam.

(Bár szerintem az NG-k meg a 300-400-500-as altváltozatok közt jóval kisebb a különbség, mint a 300-400-500-asok meg a 100-200-asok közt, ahol tényleg egy komoly generációváltás volt műszerezettségtől a hajtóműveken át a fedélzeti berendezésekig.)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.22. 15:09:16

@kiwirágós kivirradtig:

A magyar nyelvvel én is sokat foglalkoztam, de ez a szó teljesen ismeretlen szűk szakmai szövegeken kívül.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.22. 15:26:40

@Te tudod?!:

Ezt komolyan kérdezed?

2010 óta tilos a toronnyal bárhol a világon más nyelven beszélni, mint angolul. Azért 2010 óta, mert addig ezt Oroszország nem fogadta el, s csak 2010-ben ismerte el az egyezményt Oroszország.

Azaz a magyar pilóta a magyar toronnyal sem beszélhet magyarul. Kötelező az angol. Természetesen ez csak a repüléssel kapcsolatos kérdésekre vonatkozik, mondjuk a tegnap esti filmet meg lehet beszélni magyarul is vagy bármilyen más nyelven.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.22. 15:39:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Hát a helyesírásodat tekintve nem hiszem, hogy túl sokat foglalkoztál volna a magyar nyelvvel.

Egyébként meg szakkifejezés hol a faszban forduljon elő, mint szakmai szövegekben?

A hálózatátterhelés szó szerinted mennyit fordul elő nem telefonos környezetben?
De attól még kurvára létezik, és aki távközléssel foglalkozik, tudja is, hogy mit jelent.

Már megint baromságot írtál, és mosakszol utána.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.22. 16:07:16

@kiwirágós kivirradtig:

A helyesírásom jó, De ennek sok köze nincs a magyar nyelvvel való foglalatossághoz.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.22. 16:13:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A helyesírásod nem jó.
És bizony, köze van ahhoz, hogy keveset foglalkoztál a magyar nyelvvel.

Pienaar 2013.08.22. 16:39:24

Ordas nagy kamu az egész, "Patyomkin" háttérrel. A befektetés annyi a részükről hogy egy majdnem roncsot befestettek nemzetire, idereptették hatalmas csinadrattával, feladtak egy valagnyi álláshirdetést, beszéltek fél Magyarországgal és... semmi egyéb. De erre alapozva lehet hogy beindítják a jegyértékesítést, és ami bejön pénz belőle abból ideig-óráig költségeket fedeznek vagy egyből lelépnek vele. Az egész mögött valószínűleg nincsenek semmiféle arab befektetők, esetleg valami feketepénzek. Hihetetlenül hangzik? Röhögjünk már egy jót a lengyeleken, aztán lehet vakarni a fejeket: en.wikipedia.org/wiki/OLT_Express

Te tudod?! 2013.08.22. 16:57:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Annyira komolyan, mint itt bárki más! Kérdésem ezután, ugyanolyan komolyan, mit magyarkodunk itt? Több a zsé vagy dagad a mell?

vernarancs 2013.08.22. 17:26:59

Ebbe is beletolnak majd par milliardot mint a MALEV-ba aztan becsodol ez is. Erre jo lesz.

odamondó 2013.08.22. 17:33:04

A posztoló biztos nagyon otthonosan mozoghat a repülő iparban, hogy ennyire ért a gazdasági kilátásokhoz: "majd meglátjuk!"

Ha nem öntik bele a pénzt az arabok ahogy a csövön kifér akkor ez bizony csődbe fog menni 2 éven belül.

M_R 2013.08.24. 12:39:36

Érdekes hogy a második gép miért került amerikai lajstromba: festés , régi-új lajstromjel: N274EL, frissen ráfestve.

Nem lepődnék meg ha A'la mos Vezér is amerikai lajstromba kerülne . mert éppen hangárban van és marhára ügyködnek rajta...

Nem lepődnék meg nagyon ha a Soliom mögött előkerülne egy Delaware-ben bejegyzett off-shore cég.

www.offshore-online.net/Delaware-i+offshore+off-shore+ceg-LLC-INC+offshore+off-shore-ceg-alapitas-cegalapitas-adomentes-ceg-adoparadicsom-offshore-bank-szamla.htm
süti beállítások módosítása