Rezsifutam

 2013.10.11. 08:35

Mi a kormányzatnak és általában az ellenzéknek a célja? Kihozni az adott helyzetből a lehető legkedvezőbb eredményt. De mi lesz a politikai helyzet? Az, amit az erősebb fél győzelmével elér az adott pillanatban. Hívhatjuk ezt akár a napirend meghatározásnak is. Lényeg a lényeg: mostanában a rezsikérdés van napirenden. Ismert politikusok és kevésbé ismert szakértők is kimondták már, hogy a 2014-es választási kampány fő eleme a rezsi ügye lesz. Erre alapozva merült fel bennem kérdések egész sora: Miért is ügy a rezsi ügy, avagy mit tud vele kezdeni az ellenzék? Tud-e egyáltalán bármit is kezdeni vele, vagy csak a Fidesz rezsicsökkentési kampányát erősítheti minden ez ellen irányuló lépéssel? Mit tehet egy spin doktor a Fidesz kormányzat rezsikampánya ellen? Hogyan lehet kifacsarni a történetet úgy, hogy az ne kapjon közpolitikai töltetet? Várom a megfejtéseket!

Én ugyanis nem találtam semmit. Sőt inkább azt látom, hogy mind az MSZP, mind a Jobbik esetében inkább rálicitálnak az ügyre. A Jobbiknak nem elég a 10, ő 30-at mond. Az MSZP pedig egyenesen kiterjesztené és szélesítené a rezsicsökkentés fogalomkörét. Ki meri azt mondani, hogy a rezsicsökkentés rossz? Ugyan lehet azzal érvelni, hogy van más megoldás is, de ismétlem az közpolitikai kérdés már, s nem megfelelő a gyors válasz. 

A rezsicsökkentés rövid és tömör. Valóban jó ez ellen bevetni egy érveken nyugvó, hosszú, összetett mondatokkal teli elemzést? Nem hiszem, hogy működne. Főleg ismervén a magyar szavazók pénzügyekhez való felemás viszonyát (A pár ezer forint még értelmezhető kategória, míg a ha több száz millióról van szó, az már a megfoghatatlan kategóriáját jelenti sokak számára). S ismételten nem az a kérdés, hogy a rezsicsökkentés jó-e avagy rossz. Nem az eredményességét kell vitatni vagy alátámasztani, azt majd a jövő alátámasztja vagy megbuktatja. A kérdés, hogy van-e olyan vetülete a történetnek ami nem közpolitikai és ugyanolyan egyszerű és tömör, mint a rezsicsökkentés, de mégis a szembemegy a Fidesz kormányzat törekvéseivel? Ha nincs ilyen, akkor kijelenthetjük, hogy a Fidesz-kormányzat megtalálta élete legjobb kampányfogását. A poén kedvéért ilyen tömör gyönyör lehetne a "rezsinövelés" vagy a "full-rezsi"  szavak valamelyike. Na de ez a vicc helye volt - ki akarná valójában ezt?

Némi internetes kutatás után találhatunk a magyar politikai palettán pozitív példákat is, amelyek egy másfajta megoldás irányába vezetnek. Ilyen törekvés például a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) egyik programja, a "No REZSI". Szerintem érdemes végigolvasnia mindenkinek! Nem feladatom ennek a programnak a minősítése, azonban ez is egyfajta alternatíva a fideszes rezsicsökkentéssel szemben. Azt láthatjuk, hogy a baloldali szervezetek ötletei életképtelennek bizonyulnak. A baloldali tömörülési akciók sorozatos kudarcai ugyancsak jól jellemzik a baloldal értékválságát. Az "Együtt" új értelmet nyert fogalom: pozícióharc a javából. Kell ez valakinek? A választ mindenki maga válaszolja meg. Én inkább valami új felé nyitok.. 

rezsirózsa02.jpg

 

Címkék: Jobbik MSZP Fidesz Kormány Belföld JESZ Rezsi

A bejegyzés trackback címe:

https://barsonyszek.blog.hu/api/trackback/id/tr305541535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.