168 óra Bokros házánál

 2012.11.30. 12:45

bokros nyúl.jpgMint arról már a hírekben is értesülhettünk a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség fiataljai mandátumukat követelve Bokros úrtól, lakókocsival a képviselő házához költöztek. Elmondásuk (Facebook kiírásaik, valamint a hírekben megjelenő cikkek) szerint Bokros Lajos ellopta az EP képviseletüket és mindezt megspékelte a maga mögött hagyott több tízmilliós tartozással a 2009-es kampányból.

A tiltakozásnak a mandátum visszaadásától függetlenül még két célja van, mondta Kovács Zoltán az ECHO TV-ben. Meg szeretnék mutatni, hogy Bokros egy személyben testesíti meg mindazt, amiért a választópolgárok bizalmukat vesztették a politikában és a politikusokban. Hazudhatnak, lophatnak, átverhetnek mindenkit, eközben pedig még dolgozniuk sem kell. Na, Bokros ebben a JESZ által feltárt információk alapján tényleg jó példány. A harmadik céljuk pedig felhívni a jobboldal figyelmét arra, hogy közös felelősségük, hogy Bokros szerű köztudottan bal-liberális alakok ne próbálkozzanak újabb pártot alapítani, főleg nem jobb oldalon. Ezzel is egyetértek! Török Gábor is megjegyzést fűzött Bokros ezen próbálkozásához: Mikor veszi már észre Bokros, hogy volt szocialista pénzügyminiszterként sosem fog tudni egy jobboldali párt vezetőjévé válni?

kép bokros.jpg

168 óra, egy hét.

Ennyi ideje vannak Bokros háza előtt a fiatalok, akik a képek tanulsága alapján már „barátokra” is szert tettek. Olyanokra, akik támogatják ügyüket és egyetértenek velük a „küzdelmükben”. Érdekes csata ez.

A JESZ fiataljai egy hét leforgása alatt, egyszer sem látták a képviselőt, de folyamatosan üzennek neki Facebook oldalukon, hogy „Megvárunk, Lajos!” vagy „Kitartunk”. Vajon meddig lehet ezt bírni? Mindkét fél küzdelmére gondolok. Bokros Lajosról az elmúlt időszakban kiderítettek szinte mindent a JESZ-esek, sőt nagy büszkén közzé is tették információikat. Bokros lebukott, ma már tényleg vállalhatatlan személyiség lett. De kitart. Nem megy haza. Nem áll a fiatalok elé, hogy elszámoljon a delegáló párttal tevékenységéről, valamint, hogy betartsa szavát: aláírásával vállalta, hogy visszaadja a mandátumot, ha a párt visszakéri tőle, utóbbi megtörtént, előbbi nem. Vajon meddig bírja?

168 óra, egy hét. Kitartanak a JESZ-esek is. Ők vajon mennyire fáradnak? A „küzdelmük” tulajdonképpen nem ennyi ideje kezdődött. Ez 2011. április 8-ára húzódik vissza, ugyanis a JESZ megalakulása óta minden követ megmozdít, hogy Bokros valljon színt és adja vissza az EP mandátumot. Röpke számításaim alapján 601 napja tartanak ki az igazságuk mellett. Ami 14.424 óra. Kitartóak, az biztos.

14.424 óra. Bokros ennyi ideje nem reagál semmit. Ahogy a JESZ-es fiúk mondanák, ennyi ideje „bujkál” előlük. Szép teljesítmény, szinte gigászi csata.

De vajon miért nem mer a delegáló pártja elé állni Bokros? Mitől félhet? Talán tényleg a JESZ-es fiataloknak van igaza? Hiszen az érdekes kérdéseket vet fel, hogy a JESZ jogutód akkor, amikor törlesztik a Bokros kampányából hátrahagyott több 10 milliós tartozást, akkor pedig ezek szerint úgy tűnik, hogy nem, ha az európai képviselet sorsáról van szó. Erre a kérdésre kellene leginkább válaszolnia a képviselőnek.

Egy biztos, ahogy látjuk, a srácok kitartanak és Bokros sem készül eléjük állni.

Vajon ki fárad ki előbb?

A tiltakozással kapcsolatos videók:

Címkék: EU Budapest Belföld Bokros JESZ Jobboldal Lakókocsi Politikus Mandátum

A bejegyzés trackback címe:

https://barsonyszek.blog.hu/api/trackback/id/tr84939338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2013.07.11. 00:26:13

Miért is? (-:
Az EP mandátumokat (nálunk) országos listákról osztják a választók szavazatai alapján... Nálunk nincs egyéni EP mandátum! Ez tény. Lajos az MDF listájáról, az MDF tagjainak és aktivistáinak munkájával, az MDF pénzéből, az MDF jelöltjeként került az Európai Parlamentbe! És most a JESZ tagjai fizetik a számlákat! Amíg Bokros szervezi az újabb társaságot, hogy legyen kiket becsapni...