Megújuló energiát!

 2013.08.08. 18:57

Fontos sarokkő számomra a megújuló energia és próbálok ennek előremozdítása érdekében mindent megtenni. Mert az emberek hajlamosak a kényelmük érdekében megfeledkezni arról, hogy milyen rettentő nyomot hagynak az ökoszisztémában.

Ebben persze óriási szerepe van az atomenergia lobbinak is, amely megpróbálja járulékos veszteségként aposztrofálni az okozott károkat. Azonban gyermekeink és unokáink sorsa nem járulékos veszteség! Nem engedhetjük, hogy bolygónkat hosszú évekre veszélynek tegyék ki. Ugyanis az atomhulladék egyes elemeinek lebomlási ideje több ezer év. Evvel egyetemben persze az atomhulladék tárolók problematikáját is igyekeznek el bagatellizálni.

Most ezek a tárolók biztonságosak, de mi a garancia arra, hogy több száz év múlva is maximális védelmet fognak nyújtani? Valamint ezeknek a karbantartása pénzbe kerül. De mennyibe? Ezer év múlva ki fog rájuk emlékezni? Mert a bennük tárolt sugárszennyezett anyagok akkor is komoly egészségkárosító tényezőként fognak jelen lenni.

Mindezek tükrében valóban olyan olcsó lenne az atomenergia? Szerintem nem! Éppen ezért támogatom az alternatívát biztosító megújuló energiaforrásokat. Német mintára szeretném, ha megvalósulna a passzív házak elterjedése Magyarországon. Ennek egyik elemét a napkollektorok és napelemek adnák, melyek mind a családi, mind pedig a társasházak energiaellátásának egy részét biztosítani tudnák.

Hazánk kihasználatlan fontos energiaforrásai közé tartoznak folyóink is. A vízenergia hasznosítását kétségbe vonók közül sokan folyóink alacsony vízhozamára, illetve esésére hivatkoznak. Ezt megcáfolandó, jó példa a szlovák (Bős-Nagymaros) valamint román (Vaskapu I.-II.) szomszédunk, ahol a Duna felduzzasztásával értékes energiát állítanak elő. 

Szélerőművek tekintetében is rosszul állunk. (Pedig széllel nem!) Aki már átlépte a nyugati határunkat Ausztria felé, láthatta a rengeteg szélerőmű parkot, míg nálunk csak pár szélturbina árválkodik a semmi közepén.

Talán a mi országunkban más szelek fújnak? 
Bizonyos tekintetben igen, de mi ehhez nem asszisztálunk. A változtatás joga a mi kezünkben van, mentsük meg együtt a magyar földet utódaink számára! 

2500413_m3msw678h360q75v65112_28_09__BW_Sonnenenergie_016_02-GFU43DNJF_1-ORG.jpg 

Címkék: Magyarország EU Gazdaság Belföld Újrakezdés Alternatív Energia

A bejegyzés trackback címe:

https://barsonyszek.blog.hu/api/trackback/id/tr1005452572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása