Bajnai Gordon előző heti veresegyházi fórumán jártam. Kíváncsi voltam arra, hogy a volt miniszterelnök milyen közönség előtt, milyen mondandóval készült – hogy készül „megmenteni hazánkat a Fidesztől”.  És természetesen – mint elfogulatlan kívülálló− az is érdekelt, hogy a Jobbik előre bejelentett jelenléte milyen mértékű lesz, hiszen a beharangozóból úgy éreztem, igyekeznek majd megállítani Bajnait abban, hogy folytassa „hazudozását”.

Amikor megérkeztem egy jó féltucatnyi Jobbik-os tiltakozott a veresegyházi művelődési ház bejáratánál, ahol egy tucat rendőr biztosította a helyszínt. Hát nagy pofára esés volt, többet vártam a Jobbik-os beharangozó után. Ezek a radikálisok sem a régiek –mondhatnám. A terembe lépve teltház fogadott. Ami elszomorító volt azaz, hogy szinte kizárólag idősek és nyugdíjasok voltak a teremben. Úgy éreztem, hogy azok, akik minden más szoci rendezvényen is az első sorba verekszik magukat. Mindössze a hátsó sorban fedeztem fel korombeli fiatalokat – erre később visszatérek. Bajnai egy fél órás általánosságokat tartalmazó stand up-ot nyomott: korszakváltás, szemléletváltás, a rezsim elüldözése és hasonlók, amelyet gyakorlatilag mindenhol elmond. Tehát mire a kérdésekre értünk, már majdnem elkókadtam.

Hála’ a hátsó sorban lévő fiataloknak, akik koruknál fogva valóban kitűntek a teremben felkaptam a fejemet. Hiszen Bajnaival kapcsolatosan már a sajtó is több ízben boncolgatta, hogy jó-jó korszakváltás, remény, szemléletváltás, bizalom és bizonytalan szavazók megszólítása, de mégis milyen alapon? Ugyanis ezeket a jelszavakat valóban hiteles, új közéleti szereplők szokták a szájukra venni. Bajnai Gordon pedig önmaga is hát finoman szólva nem tartozik az előbb említett kategóriába. Pláne, hogy már számos kibukott, teljesen hiteltelen politikai szereplő nyilvánosan szaglászik körülötte.

Most kiderült, hogy a háttérben is lehet bőven hiteltelen, szemléletváltásra alkalmatlan, bizalomra már nem méltó nagy oroszlán. Hiszen jött egy fiatal szájából a kérdés, amire adott Bajnai válasz arra enged következtetni, hogy már Bokros Lajos is a volt miniszterelnök mögé kíván sorakozni. Bár ezt Bajnai próbálta tagadni.

Nézzétek meg:

 

Szóval Bajnai Gordon veresegyházi fórumát azt hiszem végül nem a Jobbik, hanem egy JESZ-es aktivista zavarta meg, aki a többi fiatallal együtt távozott, miután nem kapott egyértelmű, határozott választ Bajnaitól.

Azt hiszem a tétel egyszerű: Aki hiteltelen emberekkel veszi körül magát, maga is hiteltelenné válik! A kérdés csupán annyi, hogy Bajnai mikor fedezi ezt fel, mert ha hiteltelennek fog látszódni, akkor Orbán leváltására semmi, de semmi esélye sem marad.

Ez hát egy veresegyházi Bajnai fórum tanulsága.

                        

 

Címkék: Jobbik Bajnai Belföld Bokros JESZ Mandátum

A bejegyzés trackback címe:

https://barsonyszek.blog.hu/api/trackback/id/tr135076709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyszó Mintszáz 2013.07.27. 20:42:21

Gratulálok. Bajnainak is, és Bokros szellemi kapacitásához is! :)
süti beállítások módosítása