Ha a hazudozás etalonjának tekintjük Gyurcsány öszödi beszédében elhangzott vallomásokat, akkor annak szintjét a második Orbán kormány tetteiben már többszörösen meghaladta. Ennek ellenére a közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a Fidesz megint győzne, míg annak idején az öszödi beszédet követő önkormányzati választásokon waterloo-i vereséget szenvedtek a szocialisták. A kérdés már csak az, vajon miért van ez a kiáltó ellentét?
A Fidesz a 2010-es választásokon még azzal kampányolt, hogy ők majd megvédik a magánnyugdíjpénztárakat. Ez annyira jól sikerült, hogy e területen már csak néhány romhalmaz maradt. Orbán arról beszélt, hogy nem híve az egykulcsos adórendszernek, aztán bevezette. Nem lesznek megszorítások, eltűnnek a kisadók - mondták, ehhez képest például nemhogy eltűnt a gépjárműadó, hanem mértéke emelkedett, nem kicsit. Ugyanez történt az ingatlanadóval, amelyet felháborítónak tartottak, most meg ez ügyben majdhogynem szabad kezet kaptak az önkormányzatok. Jött a chipsadó és közeleg a baleseti adó. A „legszellemesebb” kommunikáció, hogy a MÁV és BKV tervezett jegyáremelését – a Kádár-rendszer után szabadon - tarifarendszer korszerűsítésnek nevezik. A rezsidíja nem emelkedhet – mondja Orbán, csak azt felejti el közölni, hogy a szocialisták által bevezetett gázárkompenzációt kivezették, így a csekkek végösszege azért jóval magasabb lesz, még akkor is, ha a gáz árát befagyasztják. A választók azonban nem büntetnek. A szakértők szerint azért, mert nincs hiteles ellenzék. Az emberek a passzív rezisztenciát választják. Ugyanakkor, ha van is ebben részigazság, félő, hogy nem tökéletes az elemzés. Ha az ember beszélgetésbe kezd bárhol a politikáról, akkor legtöbbször tájékozott és érdeklődő vitapartnerekkel találkozik. Nem kérdés persze, hogy az emberek megosztottak és ennek megfelelően félinformáltak, de kevés olyan téma van, ami olyan lázba hozza őket mindmáig, mint a politika. Ezt a bizonyos passzív rezisztenciát, ha van is, egy kisebb szellőcske képes elfújni egy pillanat alatt. A Fidesz azonban rendíthetetlennek tűnik, még a számtalan átverés után is. Kezdem azt hinni, hogy nem a hazugság háborítja fel az embereket, hanem a szánalmas lebukás. Ha valaki hebegve-habogva kénytelen elismerni, hogy kamuzott. Ha viszont valaki rezzenéstelen arccal képes a legnagyobb megszorítások idején is arról beszélni, hogy nincs itt semmiféle megszorítás, akkor a felháborodás elbizonytalanodik. Lassan 60 éve éli a magyar a hazugságok, a látszatok világát. Hinni akar akkor is, ha nincs miben. Hinni akar a sikerben akkor is, ha semmi esélye rá. Mi mással magyarázható, hogy itt annyian vettek fel svájci frank hitelt, mint sehol másutt a világon? Hogy mindig elhiszik a szurkolók, hogy a magyar foci válogatott szereplése csak egy új kapitányon múlik és nem azon milyen színvonalúak a játékosok és a bajnokság? Behúzzuk a rózsaszín függönyt és hisszük, hogy egyszer meggazdagodunk, hogy egyszer minden jó lesz. A rosszért másokat okolunk, ezért irigykedünk és intrikálunk. Bibó gondolata élő valóság lett. A hazugság félelmet kelt, a félelem hazugságot és az ördögi kör, mint egy örvény egyre mélyebbre húz. A hazugságok országa lettünk visszavonhatatlanul. Mindannyian hazudunk és ezt várjuk el másoktól is. Az öszödi beszéd nem a hazugságok, hanem azok beismerése miatt volt elfogadhatatlan. Hogy szembesítették az embereket azzal, hogy a legnagyobb blődségeket is elhitték. Orbán a kétharmad megszerzésekor elmulasztotta a történelmi lehetőséget, hogy kilépjen a hazugságok világából. Most már nincs más útja, hazudnia kell éjjel-nappal. Ahogy a kormány reklámokban mondja, senkit nem hagyunk az út szélén. A kilakoltatások közben folytatódnak, az öngyilkosságok száma nem csökken, a népesség fogy, jönnek az újabb adók, a fiatalok pedig külföldre mennek. Csak így tovább fiúk, hajrá Magyarország!