Szijjártó Péter szerint a "felfokozott nemzetközi gazdasági hangulat" is azt bizonyítja, mekkora hiba volt az előző kormányok részéről arra ösztönözni a családokat, hogy devizában adósodjanak el. Hát, kedves Szijjártó Péter, finoman szólva ez nem így vót. Hogy csak kamuzol, vagy csúsztatsz, vagy sötét vagy, esetleg tudatlan, vagy cinikus - ezt döntse el a kedves Olvasó.
Az általam nem túlságosan kedvelt szocialista kormányok egyáltalán nem „ösztönözték a családokat”, hogy devizában adósodjanak el. Ellenkezőleg, történelmi tény, hogy egyedül a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank figyelmeztetett a devizahitelek veszélyeire. A bankároktól jól meg is kapták a magukét, hogy minek festik az ördögöt a falra, így szép lassan elhallgattak. Ellenben az egész magyar politikai elit kussolt e témában, magasról tojtak a devizahitel veszélyeire és csak azzal törődtek, hogyan csinálják ki a másikat. És persze közben jártak a bankár haverokhoz kuncsorogni az újabb és újabb tőkeinjekciókért. A Trancparency International korabeli jelentése szerint a kampánypénzek 90 százaléka ekkoriban illegális csatornákon csörgedezett. Magasról tettek arra a politikusok színtől és nemtől függetlenül, hogy a szerencsétlen állampolgár beballagott a bankba, ott megmutatták Neki, hogy választhat a 20-30 százalékos forinthitel és a néhány százalékos devizahitel között. Persze, hogy a devizahitelt választotta. A bankok pedig győzelmi jelentéseket küldtek, jellemzően külföldi tulajdonosaiknak, hogy szárnyal a nyereség. Persze ára azért volt ennek, szorgalmasan kellett tejelniük a pártoknak. Ahogy egyik intézményvezető barátom fogalmazott, mindezt pártsemlegesen tették. Minden pártnak adtak, tisztelet a kivételnek. Ahogy a Trancparency International szofisztikáltan jelezte, a magyar korrupció főforrása a pártfinanszírozás megoldatlansága. A bankok pofátlansága, meg étvágya a „sikerek” láttán pedig nőttön-nőtt. Olyan hiteljutalékokat ígértek az ügynököknek, hogy az autókereskedők még autót is elfelejtettek árulni. Olyan hirdetések jelentek meg, hogy autót vehetsz kétharmad áron. Én naiv, akkoriban felhívtam az egyik hirdetőt. Kérdeztem, tényleg ennyi az ár, nem hiszem el, tényleg ennyi? Vagy egy órát beszélgettünk, hogy kiderítsem, hány alkatrész hiányzik az autóból, amitől ilyen olcsó. Nem hiányzott abból egy sem, viszont a végén csak kibökte a lelkem, hogy ez az ár csak úgy érvényes, ha hitelre veszem a verdát. Mondtam Neki, de én készpénzért szeretném. És láss csodát, az autó készpénzért mindjárt egy harmaddal többe került. Mondtam, jó, akkor megveszem hitelre. Klassz, csapott a tenyerembe a kereskedő. Nézzünk, egy jó kis 5-10 éves hitelecskét. Mondtam, nézzünk egy-egy éves hitelecskét. Mit gondol a nyájas olvasó, mennyi lett így hirtelen az autó ára? Egy év alatt kétszeresét fizettem volna ki a meghirdetett árnak. Nem is vettem meg és úgy elhúztam abból az autókereskedésből, hogy mindjárt másutt vásároltam, készpénzért. És ebben a döntésben nem segített Szijjártó, ő akkor nagyon-nagyon csendes volt, mi több szótlan, pedig ellenzékiként minősített felhatalmazása volt a karattyolásra. Ami segített az a polgári nevelésem volt. Szüleim intő szavai még gyerekkoromból, hogy addig nyújtózkodj fiam, ameddig a takaród ér. Na, ez hiányzik ebből a Szijjártóból, a polgári nevelés, mert abban az is benne van, hogy ne hazudj!
